Szólj síp, szólj! - Vetélkedő az Újvidéki Rádióban

Május 17-én XXIII. alkalommal énekelhettek a gyerekek a győzelemért, de leginkább azért az örömért, amit a szép népdalok jelentettek számukra.

A nagy ábc betűivel jelölték a különböző korosztályokat a verseny kiírói. Ennek megfelelően a szólistáknak, kettősöknek az A. korcsoport, az óvodások megmérettetését jelentette, a B. 6. osztályig nyújtott lehetőséget a versenyre, a C. pedig a 7.,8-osoknak. A csoportosoknál csupán alsósok és felsősök „mérkőztek” egymással. Összesen 59 műsorszám szereplőit értékelte párhuzamosan a két zsűri. Ezt a munkát csoportoknál: Bodor Anikó, Borsi Ferenc és dr. Olsvai Imre végezte, a szólisták és kettősök esetében pedig Ivanovics Tünde, Fábry Géza és e sorok írója.  

Igazán megható és dicsérendő eredmény, hogy már a csöppségek is énekelnek, hiszen így belenőnek a népdalba, a népdal szeretetébe, a szereplésekbe. Már valami szépet kapnak kicsi tarisznyájukba, hogy azt továbbcsiszolhassák, fejleszthessék, megalapozva életük egyik kapaszkodóját.

Ami ugyancsak feltűnő és örvendetes, hogy szépen felöltözve jelennek meg, a lehetőségekhez mérten bemutatva szűkebb hazájuk népviseleti értékeit is. A felkészítő tanárok gyönyörű munkát végeztek, ez nem csupán az előadások minőségében volt mérhető, hanem azt is láthattuk, hogy mindenki elkísérte tanítványait, és féltő szeretettel figyelte őket.

Kiemelkedő eredményt ért el Nemes Anna 8. osztályos oromhegyesi kislány. Szépen, jó technikával citerázott és kedves, tiszta hangon, ízes kiejtéssel énekelt.
Muhi Dániel 6. osztályos muzslyai fiú, aki meglepő biztonsággal és rendkívül erős muizikalitással énekelte szülőföldje katonadalait. Továbbá Povázsánszki Csilla és Csőke Andrea kishegyesi 8. osztályosok kettőse. E három műsorszám előadói abban a megtiszteltetésben is részesülhetnek, hogy részt vehetnek a Vass Lajos Népzenei Szövetség által szervezett Kárpátmedencei Döntő országos népdalversenyen.

A kiemelt aranyat elértek közé tartozik még Varga Dávid és Vaksz Anita törökbecsei kettőse, akik nagyszerű dalcsokorral, és szép „összénekléssel” jeleskedtek. Szólisták közül Szűcs Orsolya kapott még kiemelt elismerést. A csoportok közül pedig a Pilike Csókáról, valamint az Apróka énekcsoport Muzslyáról.

Ők egy különleges nyaralás lehetőségét kapják. Egyébként a bőkezű támogatók jóvoltából, mindenki szép ajándékkal távozott.
Kegyetlen dolog ez az „ítélkezés”, mert hiszen mindenki felkészülten, alapos tudással jött el a nemes versengésre. Persze, akadt akiknek még egy kicsit érniük kell. Ez nem is csoda, emberpalántákat láttunk, hallottunk, nekik van idejük még a növekedésre, fejlődésre.

A nagyon gondos előkészítés – mint mindig -, Szabó Gabriellát dicséri. A nagy létszám ellenére nyugalom és gördülékenység jellemezte az egész rendezvényt. Természetesen Gabinakszámos segítő- szervezőtársa volt, mint pl. a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, Újvidéki Rádió, Vass Lajos Népzenei Szövetség. A támogatók között ott találjuk a felsoroltak között, a KÓTA (Kórusok és Zenekarok Országos Szövetsége) nevét is.

Budapest, 2008. május 20.

Dr.Gerzanics Magdolna
www.gerzanics.hu
www.tradicio.hu