Katrincában és körömcipőben

       Ne vessen rám követ, aki e címet olvassa, de le kell írnom azokat az élményeket, amelyeket a XVII. HAL (Hajnal akar lenni) elnevezésű, több országot érintő népdaléneklési, versenyen tapasztaltam. Egyszerre volt szívbemarkoló és felemelő. Örömet szerző és mélyen elgondolkodtató, a lelkiismeret mélyére ható.
       Lapunk hasábjain (ZeneSzó) minden évben beszámolunk ezekről a különleges napokról, ahol a törődés, a szeretet, az összefogás eredményeként; tehetségek sora kerül látótérbe, és hoz bizakodást az értékek megmentésére, továbbélésére.
       Szatmárnémeti (Erdély; Románia) a helyszín, ahol a szépséges szecessziós filharmóniának otthont adó épületben jönnek össze mindazok, akik versenybe szállnak a magyar hagyományokért, és saját értékrendjük megállapításáért.
A szignál a „Hajnal akar lenni” kezdetű, helybéli, Fejér Kálmán által gyűjtött népdal, amely igen jó hangulatú keretet biztosít az eseményeknek.
       A szervezők élén Csirák Csaba áll, aki a Szent-Györgyi Albert Társaság elnöke, számos kiadvány írója és gondozója. Fejér Kálmán tanár úr szakmai irányítása mellett, természetesen sok segítőtársa volt, akik szintén megtettek mindent a sikerért. A határon innen a legfőbb mozgató, ki más lenne, mint Birinyi József, a KÓTA társelnöke, akinek temérdek munkája mellett egyik legfőbb szívügye e rendezvény létrejötte.
        Január 25-én délután gyülekeztek a résztvevők a Kölcsey Ferenc Kollégiumban. Meg kell jegyezni, hogy a 40 főre számító versenykiírók örömére és izgalmára, összesen 64 volt a jelentkezők száma. Ez bizony, nem kis fejtörést okozott a költségek megnövekedése szempontjából. A segítők jóvoltából a háromnapi ellátás, szállás, a versenyzők számára ingyenes volt, és a kísérők is kedvezményesen kapták mindezt.
         Mint minden hasonló összejövetelnek, így ennek is az volt a legnagyszerűbb eredménye, hogy barátságok szövődtek, a hozott népdalok kicserélődtek, több felől citeraszó hallatszott, a fiúk „doromboltak” (kis fémhangszer, amelyet a szájüreg és fogak segítségével lehet megszólaltatni). Egyszóval, már az első este egy színes kavalkád részese lehetett az idelátogató.
         Ám a nagy megmérettetés másnap, azaz szombaton következett. Az ünnepi köszöntőt F.Tóth Máriától, az Oktatási és Kulturális Minisztérium miniszteri főtanácsosától hallottuk, aki – mint mindig –, most is nagy-nagy szeretettel beszélt népdalainkról, a megtartás fontosságáról. Elmondta, hogy azokban a fiatalokban, akik indulnak a népdaléneklési versenyen, végtelen nagy akarás van, hogy megmutassák, nem csak beszélni tudnak, de zenei anyanyelvük is van. Ezt soha, senkitől nem lehet elvenni. Meg kell és meg is tudják mutatni a közönségnek, hogy „én így tudom az anyanyelvemet”! Bíztató, kedves szavaival adott örömteli erőt a versenyzőknek.
         Délelőtt 39 szólistát hallgatott végig a zsűri, délután pedig 25-öt. Jó mulatság, zsűrimunka volt! Bár a kiírás szerint, felső korhatár nincsen, ám mégis, szinte csak fiatalok mérkőztek. Az összetétel mindenképpen heterogén volt. Heterogén azért, mert – hála Istennek – a magyar nyelvű területek legkülönbözőbb helyeiről jöttek a versenyzők. Így Moldvától, Széken, Kalotaszegen, Szatmáron át, Kecskeméten Szolnokon keresztül, Nagykanizsáig, igazán színes volt a paletta. Bár teljesnek akkor mondhatnánk, ha a Fel- és Délvidék sem hiányzott volna. Van még dolgunk!
         Azt az élményt nem lehet leírni, amikor a moldvai kiskamasz „vadvirágok” kijöttek a színpadra. Szépen katrincában, gyönyörű gyapjúval hímzett ingvállban, a fejükön kendővel. Ez igen nagy, ünnepi alkalom volt számukra, az idegen embereket megtisztelve, énekeltek, énekeltek, tisztán, erőteljesen. Az ünnepélyességet fokozandó, fekete körömcipőben, a kissé gyakorlatlanságról árulkodó imbolygással. Ez egyszerre volt kedvesen groteszk, ugyanakkor szívbemarkoló és megrázó. És ennek az énekszónak hallatán, az ember mindent elfelejtett, csak a gyönyörű ősi erő tisztaságát érezte, hallotta.
       A moldvai nevezők Nyisztor Ilonának köszönhették részvételüket. Annak a Nyisztor Ilonának, aki valamikor ugyancsak a Hajnal akar lenni versenyzője, győztese volt, és aki ma már a Népművészet Mestereként is, kötelességének érzi, hogy szűkebb hazájának szülötteit segítse a siker felé, de még inkább a csodálatos ősi dallamok megőrzésében.
        A részvevők nagy örömére, a szombati hatalmas mérkőzés után, a szokásos esti táncház következett. A fiatalokon látszott, hogy vérükben van a népzene, a néptánc. Gyönyörű tartásuk, mozgásuk elárulta, hogy mindkét műfajban otthon vannak.
       A válogatás eredményeként, vasárnap 28-an jutottak döntőbe. Ez 13-mal több, mint az elmúlt esztendőben. A nagyszámú érdeklődést az is fokozhatta, hogy a Duna Televízió Mentor című – tehetséggondozó – műsorában, 12 sikeres „pacsirta” mutathatta meg magát a képernyőn.
         Szatmárnémetiben, január 27-én két első díjas volt, DEMETER PANNA és VASZI LEVENTE, a második helyet ugyancsak megosztva, Koczka Andrea és Kerekes Enikő kapta, harmadik helyezést pedig a kis pusztinai Kovács Gábor ért el. Ő nemcsak nagyszerűen énekel, hanem bravúrosan furulyázik is.
          A HAL-lal párhuzamosan, a KÓTA XIV. területi és országos népzenei minősétője is zajlott. Ebben országos Aranypáva díjat érdemelt: Demeter Panna, Vaszi Levelnte, Kerekes Enikő, Koczka Andrea, Kovács Gábor, Kertész Madalina, Tamás Júlia Roxána, Vetési Orsolya, Mezei Boglárka.
Arany fokozatot ért el, ugyancsak országos minősítésben: Diós Brigitta Borbála, Fekete Orsolya, Koncz Ildikó, Kovács Krisztián, Ábrahám Brigitta, Gergely Zoltán, Bartos Andrea, Mán Helga, Bíró Enikő, Barbóc Julika, Füzesi Melinda, Varró Kinga.
   A térségi minősítésben 18-an kaptak „kiváló”, nyolcan pedig dicséretes minősítést. Mindkét eredmény feljogosítja a versenyzőt az országos vetélkedésre.

          Az ünnepélyes díjkiosztás nagy örömet szerzett mindenkinek, hiszen az adakozók jóvoltából számos különdíj lelt gazdára. A rövid pihenő után, a rendezvény fénypontja következett; Fejér Kálmán tanár úr betanításában színpadra állították Kodály Zoltán Székely fonóját. Előzőleg, a közönség rövid
felvezetést hallhatott e sorok írójától a nagy mester eme remekművéről, az indíttatás és a keletkezés főbb fázisairól, körülményeiről. A bemutatónak óriási sikere volt. A jelenlévők hálás tapssal jutalmazták mind a betanító, mind a szereplők fáradozását (teltházban). Külön leleményességről és érdekességről árulkodott az ötlet, amely szerint az előző évek győztesei énekelték a főbb szerepeket. Az osztatlan siker meggyőző és méltó volt, ám mégis ki kell emelni Érsek Csaba „kérő”-kénti énekét, mert mélységesen átélt és igaz volt. Ennek a fiatalembernek a muzikalitása olyan adottságokat árul el, amely csak a legnagyobbaknak lehet a jutalma.
          Az ünnep befejezéseként a nyertesek gálájában gyönyörködhetett a közönség. A műsorvezető szerepét Birinyi József vállalta, aki remek kérdéseivel, szellemes megjegyzéseivel közelebb hozta a nézőkhöz és oldotta is a győzteseket.        
         Mindannyian felfigyeltünk Kardos Kingára, aki frissen, üdén – profi módon – vezette fel a versenyzőket, hirdette a tudnivalókat stb. Arról nem is szólva, hogy gyönyörű példáját adta a szép magyar beszédnek, felismerve a váratlan helyzeteket is. Kinga kora megengedi, hogy indiszkrét legyek, hiszen mindössze 18 éves, és pályaválasztás előtt áll.       
         A zsűri tagjai: F.Tóth Mária, Tóth Guttman Emese, Herczegh Csilla, Guttman Mihály, Szép Gyula, Dr. Gerzanics Magdolna, a zsűrielnöki feladatok Birinyi Józsefre hárultak.
         Főbb támogatók: a Szent-Györgyi Albert Társaság, a Szatmárnémeti – Németi Református Egyházközség, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, a Szatmárnémeti MADISZ, a szatmárnémeti Szentlélek Plébánia, az Ady Endre Társaság, a (magyar) Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Balassi Intézet, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA), Tradíció Alapítvány.          
    A XIII. HAL. 2009. január 23-25-e között lesz. (A felhívás megtekinthető a www.kota.hu és a www.tradicio.hu oldalakon.)

Dr.Gerzanics Magdolna
www.gerzanics.hu
Fotó: Birinyi József és Csirák Csaba