2009 Haydn Emlékév - közadakozás a komponista és mecénása szobrának felállításáért

A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága közadakozási mozgalmat hirdet, amelynek célja, hogy 2009-ben, a Haydn Emlékévben felállításra kerüljön a zenetörténet óriását, Joseph Haydnt és mecénását, Esterházy „Fényes” Miklóst ábrázoló szobor pár a fertődi Esterházy-kastély környezetében.

A zenetörténet óriása, Joseph Haydn (1732–1809) csaknem három évtizedig, 1762-től 1790-ig a fertődi Esterházy-kastélyt építtető Esterházy „Fényes” Miklós (1714–1790) zenésze és zenekarvezetője volt, így neve összefonódott a kastéllyal. Eszterházai időszaka alatt Joseph Haydn a kastély főépületétől nyugatra eső ún. Muzsikaházban élt és a ma is meglévő – a kastély déli homlokzatához futó – fasoros sétányon járt át a kastélyba.

2009-ben lesz e jeles személyiség halálának 200. évfordulója, melynek alkalmából a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága a zeneszerzőt és a mecénás herceget ábrázoló szoborkompozíciót tervez állítani a kastély szűkebb környezetében. A szobor pár állításának fő indoka, hogy Fertőd városában egy emléktáblán kívül nincs a zeneszerző és a herceg emlékét idéző köztéri mű. (Haydnnak ugyan Budán áll egy mellszobra, ám a herceget nem ábrázolja szobor.) Az alkotás célja és egyúttal fő mondanivalója, hogy megörökítse e két nagyformátumú személyiség kapcsolatát és a maguk területén végzett kimagasló teljesítményüket.

A szobrok elhelyezése és karaktere:
A fertődi rezidencia és környezete kiépítésekor Esterházy Miklós a leírások szerint a kastély déli homlokzatának erkélyére – amelyre a zenei eseményeknek is helyet adó díszterem nyílik – kilépve adta művének az Eszterháza nevet. Az erkély tehát egy történetileg eredeti, ugyanakkor a reprezentációnak megfelelő és a korabeli hierarchiát is jelző helyszín. Épp így hiteles, Joseph Haydn személyéhez köthető helyszín a Muzsikaházból a kastélyba vezető, ma is meglévő fasoros sétány, amelyen a zeneszerző naponta megközelítette az épületet. 
A tervezett szobor pár: a herceg messziről is felismerhető figurája a kastély hátsó homlokzatának erkélyén áll és erős vizuális kapcsolatban van a hátsó park homlokzata felőli sétányon érkező Haydn alakjával. Elvárás, hogy az életképszerű, bronz figurák portréigényűek, emberléptékűek legyenek és korhű öltözékben jelenjenek meg.

Pályázat kétalakos kompozíció megtervezésére és kivitelezésére:
Intézményünk 2008 elején országos nyílt pályázatot írt ki és a beérkezett, majd kiállításon bemutatott pályaművek közül – a szakmai zsűri és a közönség egybecsengő véleményét figyelembe véve – Baráz Tamás és Erős Apolka szobrászművészek alkotását kívánja megvalósítani. A mű felállításának tervezett időpontja: 2009. május-június.

Közadakozási program a szobrok felállításáért:
A szobor pár állításának összköltsége meghaladja a 25 millió forintot. Tekintettel a műalkotás nemzetközi relációban is kimagasló kulturális jelentőségére, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága a megvalósítás anyagi fedezetének előteremtésére országos közadakozási mozgalmat hirdet. Ezúton fordulunk a zeneszerető, Joseph Haydn műveit tisztelő nagyközönséghez, a művészeti és zenei intézményekhez, civil szervezetekhez és mindazokhoz, akik hozzá kívánnak járulni e nemes cél megvalósításához, hogy adományaikkal segítsék elő a zeneszerzőt és a mecénást együtt megörökítő köztéri műalkotás létrejöttét. Sok-sok zenerajongó és Haydn muzsikáját szerető ember akár 1-2 ezer Ft-os támogatásában reménykedünk, az örökérvényű „sok kicsi sokra megy” elve alapján.

A közadakozást lebonyolító szervezet:
Név: Esterházy Kastély Kápolna Alapítvány
Cím: 9431 Fertőd, Joseph Haydn u. 2.
Bankszámlaszám: OTP 11737100-20005928 „Haydn szobor”
Az alapítványnak adott támogatás az adóból leírható a következők szerint:
Társasági adó fizetésére kötelezettek az adomány összegével a társaság adózás előtti eredményét csökkenthetik, az adomány teljes összegével, de legfeljebb az adózás előtti eredmény 20%-ával. Az adókedvezmény érvényesítéséhez szükséges igazolást az alapítvány az adomány beérkezését követően haladéktalanul megküldi az adományozók részére.
A közadakozási programról a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága a honlapján, www.nemzetimuemlek.hu a Haydn Emlékév menüpont alatt ad folyamatos tájékoztatást.
Az Alapítvány a korábbi években elsődlegesen a kastélykápolna megmentését, felújítását, s fenntartását tűzte ki céljául. A kápolna közel 75 millió forint értékű adományból újulhatott meg, és a példaértékű szakszerűséggel elkészült helyreállítás 2001-ben Europa Nostra-díjat nyert.

További információk:

Fertőd, Esterházy-kastély: 9431 Fertőd, Joseph Haydn u. 2.
Telefon: 99-537-640
Email: eszterhaza@t-online.hu

A történeti parkjaival együtt közel 200 hektár összterületű fertődi Esterházy-kastély a nyugat-dunántúli régióban, Győr-Moson-Sopron megyében, a magyar-osztrák határ közelében, a Fertő-tótól délkeleti irányban fekszik és 2003 óta a szomszédos Fertő-Hanság Nemzeti Park területével együtt szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A kastély a magyarországi barokk-rokokó világi építészet és társművészetei nemzetközi mércével is kiemelkedő műemlékegyüttese. Építészeti, művészettörténeti, táj- és kertépítészeti értékei, az Esterházy-család történelmi jelentősége és a 18. századi főúri életmód, udvartartás és mecenatúra művelődéstörténeti minősége révén a nemzet történelmének, sajátos és európai szövetű kultúrájának egyedülálló emléke, emlékhelye. Több évszázados történetének különböző periódusai közül Esterházy „Fényes” Miklós herceg időszaka tekinthető fénykornak: ekkor épült ki a mai együttes a nagyléptékű parkokkal és ekkor vált a hercegi rezidencia a kor kontinentális jelentőségű műveltségi központjává. A kastély ma a hazai és nemzetközi kulturális turizmus egyik célpontja, melyet évente 150 ezer látogató keres fel, s rendezvényeit, Haydn életművéből merítő koncertjeit minden zeneszerető ember számon tartja.
A szobor pár alkotói:
Baráz Tamás szobrászművész
1970-ben született Budapesten. A Képző és Iparművészeti Szakközépiskola szobrász-szakán tanult, majd tanulmányait 1990-96 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász-szakán folytatta, Farkas Ádám osztályában. A diploma megszerzése után 1996-98 között elvégezte a Mesterképző szakot. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, a Képzőművészeti Mesteriskola DLA képzésén vesz részt. 2006 óta a Magyar Szobrász Társaság alelnöke.

Erős Apolka szobrászművész
1978-ban született Budapesten. A Képző és Iparművészeti Szakközépiskola szobrász-szakának elvégzése után 1997-2002 között a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, szobrász szakon szerzett diplomát Farkas Ádám osztályában. 1999-2002 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanári képzésén vett részt és művészettörténet-rajz szakpáron végzett. Jelenleg az Apolka Művészeti Iskola és Műhely vezető tanára.

Műemlékek Nemzeti Gondnoksága
1014 Budapest Dísz tér 15.
Tel./Fax: 202-6288
mag@mag.hu
www.nemzetimuemlek.hu

A kiemelkedő értéket képviselő, a magyar állam tulajdonából ki nem adható műemlékek gazdája, üzemeltetője, beruházásaik szervezője az 1992-ben alapított intézmény. A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága jelenleg 42 műemlékegyüttest, kastélyokat, várakat, kolostor- és templomromokat, török emlékeket gondoz és tesz látogathatóvá a nagyközönség számára. Reméljük, hogy látogatóink kiállításainkon és rendezvényeinken bepillantást nyerhetnek a letűnt idők ünnepeibe és hétköznapjaiba.
Az intézmény 2008 nyara óta új honlappal várja az érdeklődőket, amelyet azóta több, mint nyolcvan ezren tekintettek meg.. A folyamatosan bővülő portálon barangolva a vendégeink meg csaknem 500 db fénykép segítségével kaphatnak információt műemlékek történetéről, felújításának folyamatáról, aktuális híreinkről és rendezvényeinkről.