A XIII. EGRI NÉPZENEI GÁLA  és NÉPZENEI KONFERENCIA

Eger  Egerben a Dobó tér impozáns látvány, ha valaki odalátogat, szent helynek érzi és akarva, akaratlanul a régmúltra gondol, amikor a hős Dobó maroknyi embereivel védte a várat. A tér hátsó díszlete az említett vár, amely 1552-ben örökre bekerült történelmünk igen nehéz, de sikeres emlékei közé. Az egész város rendezett, tiszta, bár már közhellyé vált, mégis a legnagyobb igazság, Eger az egyik legszebb ékszerdobozunk.
Így tehát, kétszeresen ünnep azoknak a népdalénekeseknek, akik – teljesítményük alapján -, meghívást kaptak augusztus 29-30-ára az Országos Népzenei Gálára és Népzenei Konferenciára. 36 Arany Páva díjat, Nagydíjat elérő csoport, illetve szólista örülhetett ennek a megtiszteltetésnek és a találkozásnak.
         Azért még ez az összejövetel sem lehetett meg izgalmak nélkül, mert akit itt kiválasztott a zsűri, az vasárnap délután rádiófelvételen vehetett rész, amelyet a Szent István Rádió számos alkalommal lejátszik. Összesen 28-an érdemelték ki a felvételi lehetőséget. Az Országos Népzenei Gála legjobbjainak előadását két CD-n is megkapják a fellépők, és elérhetik a népzenét szeretők.
        A KÓTA – Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, minden alkalmat megragad, hogy továbbképzést is biztosítson az érdeklődőknek. Most sem volt ez másként. Felhasználva az évforduló kínálta lehetőséget, „Vikártól – Vikárig” címmel hangzott el a 150 éve született nagy polihisztorról, Vikár Béláról, dr.Olsvai Imre előadása.
Hallatlanul érdekes volt a mindenki által szeretett tanár úr térképe, amelyen színekkel jelölte be a fonográfot Európában elsőként népzenegyűjtésre használó tudós útját, s gyűjtéseinek gyakoriságát, továbbá  sokoldalú munkásságának úttörő jelentőségét.
        A szombati Esti muzsika – mint mindig -, most is nagy sikerrel zajlott, Daloló tájaink alcímmel, Birinyi József – a KÓTA társelnöke - szellemes vezetésével. Talán ebben az évben bensőségesebb, intimebb volt, mint a korábbiakban. A jelentkező csoportok szűkebb hazájukat mutatták be, amihez természetesen a tájegységek dalai is hozzá tartoztak. Így tehát, zenés útirajz volt az esti program, Pest megye, Dunántúl, Komárom-Esztergom, Tolna, Veszprém és Zala megye. A bájos táborfalvi Kisboróka Együttes nyitotta a sort, tiszta énekük, bravúros citerajátékuk Szabóné Nagy Annamária érdeme, aki hosszú évek óta féltő gonddal tanítja őket, s fájó szívvel gondol arra, hogy nincs messze az idő, amikor szétszéled az ország különböző részére, az eladó sorba kerülő, szép lányokból álló, Kisboróka csoport.

Eger - Kisboróka


Elutaztunk a virágos Csemőre is, változatos, szép összeállítást hallottunk tőlük.  Érdekes volt a Zalaszentmihályi Nóta és Népdalkör. Erőteljes igazán acélos énekhangja van a férficsapatnak, de kár hogy becsúszik egy-egy nóta is csokrukba. Szépen énekelnek, de szerencsésebb volna harmonikakíséret nélkül, mert az a magyar népdalok esetében nem stílusos – kivéve a dúros bakanótáinkat. A tatai Csevergő-k kvartettje nagyon tisztán szól, jókedvűen énekelnek, öröm hallgatni őket, szinte minden dialektusban otthon vannak, stílusosan énekelnek. Voltunk Tihanyban, Balatonfüreden, vidám, méltán visszhangzó asszonycsoportjukat hallgatva, végül a cikói Székely Kórusról kell még szólni. Megrendítően szép összeállítást hallottunk tőlük. Hányatott sorsú népük útjait mutatták be, finom, mértéktartó, de a lélek legmélyéről jövő énekükkel. Róluk azt is tudni kell, hogy együtt élnek egy német nemzetiségi csoporttal, akiknek szintén zaklatott, nehéz sorsuk volt, de a legnagyobb békességben, szeretetben őrzik a székelyekkel együtt hagyományaikat.
      A minősítések műsorvezetője Dévai János és dr. Fehér Anikó volt. Az összejövetel részvevője volt a már korábbiakban említett Birinyi József mellett Vadász Ágnes, a KÓTA főtitkára, valamint Rozgonyi Péterné, a hatalmas rendezvény szervezője, összefogója, Bimbó Zoltán, az egri Bartakovics Művelődési Ház művészeti előadója, az Egri Országos Népzenei Gála házigazdája.
A zsűri munkáját dr. Alföldy Boruss István, a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek igazgatója, dr. Barsi Ernő, népzenekutató, Budai Ilona, a népszerű népdalénekes, Dévai János, a Magyar Rádió népzenei szerkesztője, dr. Fehér Anikó, népzenekutató, karnagy, dr. Gerzanics Magdolna, népzenekutató és dr. Olsvai Imre, a MTA Zenetudományi Intézet ny. főelőadója végezte.
A jól megszervezett KÓTA rendezvény, azt bizonyította, hogy minden küzdelem mellett, érdemes örökbecsű hagyományainkkal törődni, s mindezt továbbadni a jövő számára.

Dr.Gerzanics Magdolna
Fotó: Birinyi József