A legnépesebb Hajnal akar lenni…

            A beavatottak, az egész Kárpát – medencében, ismerik a HAL betűszót, ami nem sügért vagy pontyot jelent, hanem a Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny rövidítését. Örömmel mondjuk, hogy a HAL nem halt meg, mi több él, mint hal a vízben! Soha ennyi jelentkező még nem igényelte a részvételét az elmúlt tizenhat esztendőben, mint most a XVII. Hajnal akar lenni népdaléneklési versenyre. Pedig csak magyarországi és romániai népdalénekesek jelentkeztek, mégis ők hatvannégyen a legkülönbözőbb néprajzi tájegység dalait hozzák el Szatmárnémetibe. Többségük fiatal, olyan fiatalok, akik joggal kérik ki maguknak az őket megillető megbecsülést és tiszteletet korosztályuk folytonos megbélyegzőitől. Ilyen fiatalok is vannak!
            Január 26 – 27 a gondolkodásunk, a lelkünk megtisztulására kínál tiszta forrást. A Vízkereszt közelségében pogány és keresztény kultúránkat egyaránt magán viselő népdalaink erősítik nemzeti összetartozásunkat. Mert zenénk ezer évek lenyomatát viseli magán, és a mai ember számára is élő erőforrás. Nem díszzsebkendő, hanem valóságos élet, a mi életünk szerves részévé tud lenni ma is. Önmagáról mond le az, aki nem fürdik meg ebben a tiszta forrásban, azaz lemond kultúrájáról.
„A zene az élet olyan szükséglete, mint a levegő.” írja Kodály Zoltán. A fuldoklót ritkán lehet megmenteni, amikor már csak szalmaszálon függ az élete, de nem esélytelen. Itt van számunkra a szalmaszál, amin még kaphatunk levegőt, hogy életben maradhassunk magyar kultúránkban. Van más választás is, világpolgárokká válhatunk, azaz semmilyenekké, ahogy Sütő András mondja. Sokak számára úgy tűnik ez kényelmesebb. Választást, döntést csak felnőttekre lehet bízni. Vajon felnőttünk-e már annyira, hogy jól választhatunk? Az utóbbi évek, inkább a serdülő kialakulatlanságáról tanúskodnak. „Minden leszünk…” mondja a világot felfalni akaró az Internacionálé. Piacgazdaság! Mondja a világot felfalni akaró globalizáció! Lám az emberkufárok minden oldalról a mi lelkünkre pályáznak.
A Szatmári Magyar Kultúra Hetének végé a Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny szervezői – a Szent-Györgyi Albert Társaság, a szatmárnémeti Szentlélek plébánia, a Szatmárnémeti – Németi Református Egyházközség, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, a Szatmárnémeti MADISZ, az Ady Endre Társaság, a KÓTA, a Dinu Lipatti Filharmónia, a Szent Sebestyén Kolping-család – kivetették  a magyar kultúra hálóját. A hét végére maradt a népdaléneklés, a táncház és Kodály Zoltán Székely fonó című dalműve. Választhatunk az igen és a nem között. Fogjuk ki szombaton és vasárnap a legnagyobb HAL-at, egészséges biotermék idősek és fiatalok számára.
Csirák Csaba
Megjelent a Szatmári Magyar Hírlapban 2008. január 25-én.